2016. április 26., kedd

2016.04.26., 16. nap (Virgen del Camino - Hospital de Órbigó)

Nem fogjátok elhinni, de reggel úgy ébredtünk, hogy egy felhő sem volt az égen... Hétkor sikerült indulnunk, s még a Hold is fent volt, nem mintha eltévedtünk volna nélküle. A mai napon két lehetséges útvonal is volt: egyrészt mehettünk volna az országút mellett közvetlenül (kb 20 km), vagy egy alternatív útvonalon, kb 3 km távolságban a főúttól, kb 26 km megtételével.

Mivel rühellem az országutak zaját, meggyőztem Bálintot, hogy a hosszabb úton menjünk...




Hozzáteszem, az alternatív útvonal sem tartogatott sok minden érdekeset: 80 %-át az útnak itt is aszfalton tettük meg, s az első 20 km alatt egyetlen helyen futottunk bele egy bárba, bár ott aztán a tulaj akkurátusan kijelölte a faluban az utat, nem volt olyan utca, ahol 5-10 méterenként ne lett volna egy nyíl bár felirattal a kósza turisták begyűjtése céljából.

Nálam célt is értek, s a szimpla kávé és sör amit kértem, a következő felszereltséggel érkezett:

A bárt elhagyva az idő fel is melegedett, a vége felé már csak pólóban közlekedtem, amire egy hete legalább nem volt példa. Mielőtt a két út találkozott volna cél előtt, láttunk egy érdekes állatot, én lábatlan gyíkra tippelek, de lehet, hogy tévedek...


Igen, ilyen is van...:)
Villavantéban aztán összeért a két útvonal, innen még nagyjából öt kilométerünk maradt. Fél egyre járt az idő, így leültünk egy albergue teraszára és megebédeltünk, s csak húsz perc ücsörgés után indultunk tovább.


Ezt se két percig rakták...




Innentől végig tűző napon küzdöttük előre magunkat, igazán nem bántam volna ha végre elérünk legalább Puente de Órbigó-ig, ami aztán kb 45 perc után be is következett. A puente szóból várható volt, hogy megint szerencsénk lesz egy hídhoz, hát ez se volt piskóta, túltett a korábbiakon is: ha jól számoltam, 19 lik volt rajta...




A híd melletti bal oldali placcon nyáron állítólag lovagi tornákat is tartanak... A szállásunk most egy Hospital de Órbigó nevű településen van Puente de Órbigó után, konrétan a Karl Leissner albergue-ben, ahol jelenleg egy magyar lány a hospitalera, ís találkoztunk itt még egy lánnyal, Borival, aki épp a háziasszonyt helyettesítette, s ő vette fel az adatainkat. Elvileg holnap ő is továbbmegy igen...




Itt vacsorázni nagyon nem lehetett, így elmentünk boltba bevásárolni, és ma én főztem: ipari mennyiségű milánói, tán két kanál szósz ha maradt belőle...


Aznap megtett: 26,4 km
Összesen megtett: 502,1 km
Hátra van Finisterráig: 395,6 km
Hátra van Santiago-ig: 277,7 km

5 megjegyzés:

  1. Már kétszer is szólni akartam (először még otthon), de mivel hülye vagyok, csak most teszem: lécci nyomass néhány képet a meglátogatott templomok orgonáiról, ha nem nagy kérés! (mégiscsak más, ha a Tomi Camino barátom készíti, semmint valami profi paraszt, igaze?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kissé későn szólasz, mint mindég, de sebaj, ennek utána mindenütt orgonát fotózok, még virágot is...

      Törlés
    2. Szerintem gyorsan szaladj vegig az eddigi helyeken, hadd oruljon Ricsard. :)

      Törlés
  2. Jo kis makaroni! Eszembe jutottak a karolyis evek, amikor a Szegedi Konzervgyar diszkontjaba ugrottunk at konzervszoszert es tesztaert, a K.L. sgt. 72/b-vel szemben pedig megvettuk a negyed kilo trappistat hozza.

    Bezzek itt olyan fasza Trappista nincs, csak Tasty, ami azert megsem teljesen olyan. Regen minden sokkal jobb volt! :)

    VálaszTörlés
  3. Mondtam mar, hogy kapcsa be a blogmotor? Mar az osszes hazszamos kepet es fas/folyos fotot ismerem, megkattintottam, es meg mindig azt hiszi, hogy robot vagyok. Lehet, hogy azert, mert mar tul jovagyok benne? :)

    VálaszTörlés